|
A Középkertért Egyesület és a Zöld Kör – a Föld Barátai Magyarország tagja közösen nyújtotta be pályázatát a fenti címmel a Norvég Civil Támogatási Alaphoz múlt év végén. A pályázat elbírálása pozitív volt, így 2010 februárjában megkezdődhetett az év végéig tartó projekt gyakorlati megvalósítása.
A pályázat célja, hogy az alföldi területek jellegzetes, mesterséges kiemelkedéseit, vagyis a kunhalmokat, más néven kurgánokat megismertessük a hajdúsági kistérség (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás) lakóival. Fel kívánjuk hívni a lakosság figyelmét a kunhalmok értékeire, védelmére. Habár ezeket a kultúrtörténeti emlékeket az 1996. évi LIII. természetvédelmi törvény ex lege (a törvény erejénél fogva) védetté nyilvánította, a tudatlanság és a konkrét lépések hiánya megakadályozza valódi védelmüket.
Sok halomnak mára csak maradványai találhatóak meg, a megmaradtak nagy része is bolygatás, elhordás, művelésbe vonás áldozata lett. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, a kurgánok végleg el fognak tűnni és feledésbe merülnek. A halmok lovas nomád népek hagyatékai, amelyek többnyire lakódombként, temetkezési helyként funkcionáltak, így számos helyről kerültek elő régészeti leletek. Értékeiket növelik a rajtuk található botanikai ritkaságok. Mindezek a tények bizonyítják, hogy érdemes a kurgánokra nagyobb figyelmet fordítani és megmenteni őket az utókornak. A Zöld Kör és a Középkertért Egyesület ezt különböző figyelemfelkeltő kampányokkal próbálja megvalósítani, valamint célunk, hogy az objektumok kerüljenek önkormányzati tulajdonba és kapjanak önálló helyrajzi számot.
A projektnek számos eleme van, amelyek az év végéig folyamatosan kerülnek megvalósításra. Első körben meghirdettünk egy amatőr rajz- és fotópályázatot április 20-i határidővel. Az alkotásokat szakmai zsűri értékelte, és május közepén hirdettünk eredményt. A beérkezett pályaművekből vándorkiállítást rendezünk, amit 5 helyszínen mutatunk majd be minden esetben vetítéses előadás kíséretében.
„Fogadj örökbe egy kunhalmot” elnevezéssel indítottuk el kampányunkat kisközösségek, iskolai csoportok számára, akik kiválasztva egy halmot annak gazdáivá válnak. A lehető legtöbb információt gyűjtik össze a kiválasztott kurgán múltjáról és jelenéről, gondoskodnak annak rendbe tételéről és tisztán tartásáról. Az így felhalmozott ismeretanyagot fotókkal illusztrálva egy dolgozatban összegzik, és megküldik a Középkertért Egyesületnek. A legjobb dolgozatot készítő csapat egy hosszú hétvégét tölthet el a Bodrog partján.
A projekt részét képezi bemutató és információs táblák elhelyezése, valamint pihenőhelyek kialakítása három, kiemelkedő értékkel rendelkező, könnyen megközelíthető halom esetében. Szintén a lakosság tájékoztatását fogják szolgálni a hajdúsági halmokról szóló kiadványok, egy színes leporelló, valamint egy 40 oldalas szakértői anyag, amelyben a halmok általános leírásán kívül a konkrét kurgánok bemutatása is szerepel térképekkel, fotókkal illusztrálva. Ez a kiadvány lesz a későbbiekben az alapja a halmok megmentését, turisztikai hasznosítását célzó fejlesztéseknek.
Fontos feladat a kurgánok tulajdonosaival való egyeztetés, hogy tudatában legyenek a földjükön található kiemelkedések jelentőségével. A velük való együttműködés reményeink szerint gyümölcsöző lesz a halmok védelme szempontjából.
Szintén iskolai csoportok, kisebb közösségek a célcsoportjai azoknak a kiselőadásoknak, amelyeket diavetítéssel egybekötve egy felkért szakértő előadó tart a hajdúsági kunhalmokról. Azonban hogy ne csak diaképeken, hanem élőben is láthassa a lakosság az alföldi területek ezen kultúrtörténeti értékeit, három alkalommal tájbejárást szervezünk néhány nevezetes halomhoz gyalogosan vagy kerékpárral.
Mindezen programok megvalósulása nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a Hajdúböszörmény, Hajdúdorog és Hajdúnánás térségében található kurgánok valóban védettséget élvezzenek, és a jövő generációi számára is fent maradhassanak. |