|
A Hajdúsági Túrák weblappal a portált gondozó Zöld Körnek az a célja, hogy az ide látogató turisták számára feltárja a hajdúböszörményi kistérség településeinek természeti értékeit, látnivalóit.
Bár a Hajdúságot általában nem a felszíni természeti csodák miatt keresik fel messzeföldről, hanem a felszín alatti gyógyhatású melegvizei miatt (mely nem csak Hajdúszoboszlón, de a kistérség három hajdúvárosában is megtalálható), mégis bízunk benne, hogy felkeltjük az érdeklődést a bemutatott természeti örökség megismerésére is.
Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúdorg külterületén kerékpárral, gyalog, esetleg terepjáróval számos terület meglátogatását ajánljuk, amelyek bár szigetszerűen helyezkednek el a térségben, mégis vonzóak lehetnek természetkedvelőknek.
Molnár Antal, a Zöld Kör elnöke
|
 |
Projektszám: AVOP 3.5.2-2006-09-1812/6.02.
|
|
|
|
A Középkertért Egyesület és a Zöld Kör – a Föld Barátai Magyarország tagja közösen nyújtotta be pályázatát a fenti címmel a Norvég Civil Támogatási Alaphoz múlt év végén. A pályázat elbírálása pozitív volt, így 2010 februárjában megkezdődhetett az év végéig tartó projekt gyakorlati megvalósítása.
A pályázat célja, hogy az alföldi területek jellegzetes, mesterséges kiemelkedéseit, vagyis a kunhalmokat, más néven kurgánokat megismertessük a hajdúsági kistérség (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás) lakóival. Fel kívánjuk hívni a lakosság figyelmét a kunhalmok értékeire, védelmére. Habár ezeket a kultúrtörténeti emlékeket az 1996. évi LIII. természetvédelmi törvény ex lege (a törvény erejénél fogva) védetté nyilvánította, a tudatlanság és a konkrét lépések hiánya megakadályozza valódi védelmüket. |
|
Tovább...
|
|
|